Akik idén nyáron nem tudnak külföldre utazni, otthonuk kertjében vagy hétvégi házukban is megteremthetik a déli országok különleges, vonzó hangulatát. Nem kell más hozzá, mint néhány mediterrán cserje és fűszernövény, jellegzetes kiegészítők, és hosszú, ebéd utáni szundítások.
Telepítsünk mediterrán kertet!
Első lépésként a mediterrán jellegű növényeket kell kertünkbe telepítenünk. Ezek beszerzése ma már itthon is könnyedén megoldható, nevelésük viszont már nem ilyen egyszerű. Mivel a déli citrusfélék nem bírják a hideg telet, ezért teleltetésükre is gondolnunk kell. A hideg hónapokra el kell őket különíteni egy körülbelül öt-tíz fok hőmérsékletű, száraz helységbe, ahol ritka öntözés mellett várhatják a tavaszt.
A növények kiválasztásakor még egy fontos szempontot kell figyelembe vennünk. Nem mindegy, hogy a hétvégi házat vagy otthonunk kertjét alakítjuk át. Hiszen a télen is gondozást igénylő növények nehezen bírják ki tavaszig nélkülünk az elhanyagolt nyaralóban. Az illatos cserjék helyett ide választhatunk néhány hosszú tűlevelű fenyőt. Ezek a fák ugyanis szinte minden talajon, változó körülmények és hőmérséklet mellett is megmaradnak.
Kerámiák és szökőkutak
Néhány apró kiegészítővel egyszerű kertünkből néhány óra alatt csodás, mediterrán paradicsomot varázsolhatunk. Ehhez érdemes beszerezni néhány natúr, agyag köcsögöt, tálat vagy más dísztárgyat. Nem kell drága bevásárlóközpontokat megrohamozni, akár magunk is elkészíthetjük a szükséges darabokat. Egy-egy szabad délutánon gyúrhatjuk az agyagot, majd száríthatjuk a napon az elkészült remekműveket. Aztán vásárolhatunk is néhány fontos kelléket. Natúr kaspókat szépen fejlődő növényeinknek, vagy akár szökőkutat és antik jellegű oszlopokat is beszerezhetünk.
Amennyiben tökéletes változtatást akarunk, kerti bútorainkat is érdemes kényelmesebbekre cserélni, vagy átalakítani. A pihenésre, azaz a fekvő testhelyzetre alkalmas bútordarabok elengedhetetlen kellékei lesznek majd új karakterű kertünknek. Vastag, puha szivacsokat válasszunk az ágyakra és a székekre. A helyes tónusú huzatok kiválasztásával is fokozhatjuk a hatást. Hófehér, tengerkék csíkos, téglavörös vagy természetközeli, pasztell színeket válasszunk!
Végül még egy fontos teendőnk lesz a tökéletes látvány kedvéért: az asztal mindig roskadozzon déli gyümölcsöktől, finom boroktól és más ínycsiklandozó falatoktól.
Kommentek